A nótakirály....

Dankó Pista 1858-ban született Szegeden. Atyja kedvelt czigánymuzsikus volt itt s fiát is muzsikusnak szánta, azonban korán meghalt, nagy szegénységben hagyván családját. Dankó Pista úgy nevelkedett, mint a többi efféle czigánygyerek, nyomorogva, iskolát alig látva. Tizenhárom éves korában felvette bandájába atyjának egykori barátja. Erdélyi Náczi hires szegedi czigányprimás a ki míveltebb és zeneileg is tanúltabb ember volt, mint a czigányzenészek nagyobb része.Dankó Pista azonban csak három évig maradt Erdélyinél; elõbb egy "malacz-bandá"-ban játszott, aztán leküzdhetetlen vágyat érezve a szinész-élet után, beállt kardalosnak egy vándorszinház társaságba. Az itteni nyomorúságot nem soká birta ki s újra visszaállt muzsikusnak. Sorsa valamivel jobbra fordúlt, mikor Joó Ilonát, egy jómódú szatymazi birtokos lányát nõül vette, a mi persze nem ment minden akadály nélkül.A czigány-muzsikusok közt némi tekintélyre tett szert, úgy befogadták nagyobb bandákba is. Ekkoriban jutott ismeretségbe a szegedi írókkal, hirlapírókkal, a kik pártját fogták. Különösen Pósa Lajosnak köszönhetett sokat, a kinek verseire elsõ hiressé vált nótáit szerzette s a ki késõbb is dalai nagyobb részének szövegét irta. Egyik-másik dalát ki is adta, a szegedi lapok emlegetni kezdték a nevét. Egyebütt az országban nem igen ismerték, nótái azonban annál jobban elterjedtek Szinpadra elõször akkor kerültek szerzeményei, mikor Molnár György egykor hires tragikai szinész Szegeden elõadott "Zsellér-leány" czímû népszinmûvéhez õ irta a dalokat, melyek legtöbbjét felkapta a közönség s csakhamar a nép ajkára kerültek. Blaháné is énekelte újabb nótáit a Népszinházban. 1883-ban Erdélyi Náczi eljátszotta néhány dalát az akkor az árviz után Szegedre látogatott király elõtt, a ki megtudta, hogy a szép dalok szerzõje egyszerû czigány, értékes ékszert küldött Dankónak ajándékúl. 1893-ban száz dalból álló gyüjteményt adott ki s tehetségét ekkor kezdték országszerte emlegetni. Ugyanaz idõ tájban daltársulatot alakitott dalai terjesztésére; elõbb nagyobb budapesti kávéházakban szerepelt társulatával, késõbb vidéki körútakat tett az országban mindenfelé, sõt Moszkvában is játszott egy ízben. Ezzel a vállalatával anyagilag is némileg jobb sorsba jutott. Az utóbbi évek alatt elõadott új népszinmûvek nagy részéhez õ irta a zenét, sõt maga is megpróbálkozott népszinmûvek irásával.Néhány éve óta azonban keveset birt dolgozni, beteg lett, tüdõsorvadásba esett. Barátai, köztük számos jeles iró és mûvész, segítették, ahogy tudták, kétszer is lehetõvé tették neki, a közoktatási minisztertõl is segélyt eszközölve ki, hogy San-Remóba utazzon, de hasztalanúl. A betegség erõt vett rajta és most sirba döntötte.Móra Ferenc igy búcsuzott a nagy dalköltõtöl: “Megtért már a földbe nagy Magyarországnak dalos nótafája.Nagy,nehéz göröngyök belepték örökre,virággal boritott,gyászos koporsóját.Valamerre nóta csendül meg az ajkon,délibábos rónán,napsütötte réten zokogott a szellõ,amikor kisértük,amikor sirattuk legutolsóutján:reménytelen,gyászos,nagy diadalutján.De somorú is volt a hegedûjének lassú zokogása!Hej,de összetörte szivünket néha,amikor mellette elsirattuk elsõ ifjuságunk álmát,amikor beteltünk keserûséggel a kurucok korában elborult lélekkel vissza-viszaszálva,reszketett a nóta ajkunkon halkan: “Nagy Bercsényi Miklos....“ Hej,de legszomorubb mégis az utolsó,legeslegutolsó szomorú nótája.Tollal meg sem irta,el sem is játszotta gyönge hegedûjén;amikor ellobbant agyában az élet hamvadó szikrája,amikor az érzés legutolsót rezzent beteg kebelében,búbánatos szive nagy koporsójában-ez a legutolsó vére hullásával,összeomlott élete tragédiájával beleirta,rótta hir örök könyvébe,nagy Magyarországon minden magyar szivnek kellõ közepébe! Aludjál,aludjál barnaképû vándor,bús cigányfiúból magyra lett poéta ,a magyar nótának szerte a világon hires fejedelme.Hírvirágos hantod hiába borul rád,emlékezetünk lessz emlékezetednek leghívebb virága,legszebb koszorúja.” Magyar Dankó Pista, áldjon meg az isten Akinek a lelke elvágyódik innen, Akit kerget, hajszol sóvár, beteg vágya, Akinek a lelke magyar földön árva, Megmenti, megtartja a te magyar lelked, A te nagy bánatod, a te nagy szerelmed, A te duhajságod, a te kacagásod... Visszaadtál nekem egy vesztett világot A sok Dankó nóta közül emlékezzünk csak néhányra:Eltörött a hegedûm...,Most van a nap lemenõben....,Béla cigány...,Megkondult a kecskeméti.... Doczy József
Miskolcon született ,1873 május 10-én.Debrecanben és Budapesten tanult, jogot végzett. Magánúton kezdett zenét tanulni, s késõbb sok szerzeményét országszerte énekelték. Pénzügyi titkár volt Debrecenben, Temesváron és . Nagykárolyban.Cikkeket írt a Nagykároly és Vidéke és a Szatmármegyei Közlöny címû lapokba, melyekben hangsúlyt kapott a szépirodalom is: versek, novellák, regényrészletek jelentek meg. Ebben a rovatban sokszor feltûntek a kor legjelesebb irodalmi képviselõi. A helybeli irodalom- és zenepártolók közül pedig Dóczy József neve éveken át ismétlõdött. . A 19-20. század fordulójának nótaszerzõ triászából Dóczy József dalai is elterjedtek a népdalos paraszti társadalomban. Elsõsorban azok a magyar nóták folklorizálódtak, amelyek eleve „népdal-közelbõl” indultak: soknak szerzõjét ma már nem is lehet megállapítani. Egyes becslések szerint a 20. század közepéig mintegy 30 000 nóta született. És ezek megismertetésében, elterjesztésében a cigányzenészek nélkülözhetetlenek voltak, hiszen hangszerkíséret nélkül a nóta nem hatott igazán. Az õ szakmai tudásukon, elõadásmódjukon keresztül vált a magyar nóta a verbunkos folytatójává, s napjainkig fennmaradó hungarikummá.Nótái,mind például:A kanyargó Tisza partján..,Darumadadár útnak indul..... Felednélek,felednélek...., Megáradt a patak...,Sötét erdõ sûrûjében...Százforintos bankó volt....,Szeretõt keresek....,Vett a rózsám piros selyem viganót ...,Szegény vagyok....,és még sok-sok közkedvelt nóta.Doczy József népszinmûveket és operetteket is szerkesztett,mind például a Liliom Klári,A rozsályi malom,és a Kurucvilág. 1916.julius 1-én,40 éves korában,Doczy József öngyilkos lett.A kerepesi temetõbe van eltemetve