Balázs Árpád

1874. november 16-án Kolozsvárott született. Édesapja, Balázs Endre, tartalékos fõhadnagy, távirdafõnök, míg édesanyja, Szijjártó Jozefin otthon az öt Balázs gyereket neveli, ma úgy mondanánk, háztartásbeli. A család generációkra visszamenõleg õskolozsvári. Az öt Balázs gyerek közül Árpád sorrendben a harmadik. Zenei tehetsége nem gyökér nélkül borult virágjába már igen fiatalon, mert bár édesanyja nem ért a muzsikáláshoz, addig édesapja jól fuvolázik. Anyai nagyatyja, Szijjártó Ferenc pénzügyi tanácsos nyugalomba vonulásakor a zeykfalva-kaláni vasgyár dalárdáját mint mûkedvelõ karmester vezeti hosszú ideig. Zene iránti vonzalmára felfigyelnek szülei, és biztosítják szakirányú képzését. Ennek köszönhetõen a tizenkét esztendõs Balázs Árpád a kolozsvári konzervatóriumban hegedülni tanul Farkas Jánostól, míg az elméleti képzést a nagynevû Farkas Ödöntõl kapja. A népies mûdal, ismertebb nevén a magyar nóta, a XX. sz. elején jelentkezõ ún. "második" generációjának egyik jeles képviselõje. Dalainak jó részét igen hamar "elperelte" a nép, olyannyira, hogy több melódiáját ismerjük "népdal"-ként. Jogi tanulmányokat folytat Kolozsvárott, ahol korábbi iskoláit is végzi. Ezen tanulmányai közben a kolozsvári konzervatóriumban hegedûtanszakot végez, és ezzel párhuzamosan zeneszerzést is tanul Farkas Ödönnél. Jogi diplomájának megszerzése után Zilahra kerül állásba mint árvaszéki tisztviselõ (ülnök). Zilahon 1919-ig él, utána Budapestre kerül, és a rendõrség szolgálatába lép mint rendõrkapitány. 1924-tõl kinevezik fõkapitány-helyettesnek, majd rövidesen, három esztendõ múlva, 1927-ben nyugdíjazzák. Egy ideig a "Magyar Rádió Újság" szerkesztõjeként is mûködik. A Petõfi Társaság tagjai sorába választja. A legértékesebb magyar nótaköltõk egyike Õ. Számos dala, magyar nótája már-már népdalként válik ismertté, gyakran és sok helyen a magyar nótakirálynak is nevezik. Emlékezetes strófái szállóigeként ma is kerengnek, a köznyelv részévé lettek. Legismertebb dalai: "Gyere velem akáclombos falumba.", "Fa leszek, ha fának vagy virága.", "Szeretnék május éjszakákon.", "Nem tudok én neked csak virágot adni.", "Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki.", "Rácsos kapu, rácsos ablak.", "Azt mondják, hogy tifelétek.", "Most még hideg van.", "Ha majd minket újra összehoz a végzet.", Balázs muzsikájának magyar volta, igényessége feljogosítja, hogy 1920-ban a Zeneakadémia Nagytermében tartsa meg elsõ önálló budapesti hangversenyét, amely során közel két tucat szerzeményét mutatják be az igényes fõvárosi közönségnek. A magyar nóta tehát bevonul a hangversenyterembe. még ha csak néhány órára is. Az akkor világhírû Magyari Imre kitûnõ cigányzenekara mutatja be a dalokat, a több mint kétórás jótékonysági koncert során, ahol a dalok többségét meg kell ismételni. A Nagyterem zsúfolásig megtelt, a siker kétségtelen, ám a hivatalos sajtó és a zenészszakma távolmaradása jól demonstrálja Balázs, és a népies mûdalaihoz való viszonyulást. Addigra élesen elkülönül a korábban még összemosódó népdal és népies mûdal fogalma, hála Bartók és Kodály mûködésének, és nemzetközi elismertségének. A mûdalok magyarsága azonban kétségtelen. Nem csupán a népi szóhasználat és gondolkodásmód felidézésével, hanem a szív, az érzelem kifejezõdésének e tájra oly jellemzõ tisztaságával is, amely egy adott vidám-szomorkás hangulatba mártva kap egy különös felületet, egyfajta mézeskalács-bevonatot. Zenei vaskalaposoknak titulálják azokat - Balázs Árpád híveit -, akik kimûvelt zenei ízlésének már ez túlságosan is édeskés giccs, túlságosan érzelgõs. Balázs nótái a hétköznapi életben gyökereznek, mégis mindenféle iskolai, végzettségbeli beskatulyázás ellenére sokféle ember szívét, lelkét megtalálja. Dalainak újraértékelése, visszahelyezése zongora-környezetbe, ahová eredendõen is írta szerzõjük, még várat magára épp úgy, ahogy Balázs munkásságának értékén való kezelése is. Sok más átértékelendõ dolog között persze, de nem feledve, hogy az alul értékelés épp olyan ártalmas, mint azok eltúlzása, felnagyítása. Balázs Árpád 1941.március 23-án halt meg,Budapesten.