Dr. DIAHANT ERNŐ: Magyar négdalok, magyar nóta I

 

Aa Amszterdamban, tаnulmányúton nemrég elhúnyt vaidaságí muaíhológus utolsó írг`sa A régi magyar népzene és műzene kutatása nehéz feladat, mert -a régi időkből nincsenek zenére vonatkozó írásbeli emlékek. Gondol-junk csak arra, hogy a »Halotti beszéd« mennyi segítséget nyujtott a lingvistáknak a régi nyelv tanulmányozásánál. A zenére vonatkozóan ilyen adatok hiányoznak. Mindössze néhány feljegyzés maradt fenn,, amelyek zenészekről és általában zenélésről beszélnek. A zene régi álla-potára vonatkozóan tehát csak közvetve lehet valamit megállapítani. Először a még ma élő legrégibb dalokat kellené figyelembe venni, mert azokat úgy tekintjük, hogy a régi idők maradványai a népzenében. Azonkívül a nyelvészet vívmányait is figyelembe vehetjük, mert a régi nyelvre . vonatkozó megá?lapításokat valahogyan a zenére is érvényes-nek tekinthetjük. A zene épp úgy, minta nyelv, az emberi szellem ter-meke, s ezenfelül különösen a népzenénél a szöveg és a dallam között szorosa kapcsolat. Kodálynak éppen e szoros kapcsolat miatt sikerült kimutatnia, hogy a nyelv milyen befolyást ggakorolt a da'_lam fejlődé-sére. Figyelembe vehetjük továbbá a fajrokon népek jelenlegi zenéjét is, mert az bizonyos következtetéseket tesz lehetővé a magyar népzene régebbi állapotára nézve. Ezzel kapcsolatban megemlítem, hogy a cse-remiszek és hasonló népek zenéjének kutatása a magyar népzenei ku-tatásokban rendkívül-hasznos volt. A zenetudomány legújabb ága össze-hasonlító módszerrel tanulmányozta a primitív népek zenéjét és így sok kérdést sikerült már új színben feltüntetnie, új oldalról megvilágí-tania. Pofon i Thewrewk Emil mondotta, hogy ha van összehasonlító nyelvtudomány, miért ne lehetne összehasonlító zenetudomány is. A magyar zenére vonatkozóan az eddigi kutatások kétségtelenül megállapították, hogy egészen a XVI. századig, sőt a XVH: ig nem volt különbség a magyar népi és a magyar műzene között. Amiről a régi fel-jegyzések szólnak, az egységes magyar zene. A nyomok egészen a XIII. századig vezetnek vissza. A feljegyzések szerint ebben az időben a ze-nével foglalkozókat »joculator«-oknak hívták. Már ez a név is azt mu-tatja, hogy abban`az időben a zenének még csodatévő hatást tulajdoní-tottak. Béla király Névtelen Jegyzője lenézéssel szól a joculatorok fe-csegő énekéről, de éppen tőle tudjuk, hogy ezek a fecsegő enekesek akkor még a honfoglalásról is éneketek; A joculatorok után következ-nek a »régusok« (regősök). A regősök mellett a feljegyzések »igriceket« is emlegetnek. A szó szláv eredetű, arra vonatkozólag azónban nincs adatunk, hogy maguk a zenészek is szlávok lettek volna. Az igric név-nek inkább területi jelentő5ége lehetett; így hívták akkor az énekesek telkeit (Igrác, Igrici). Ebben az időben a zene leginkább csak énekzene volt. Az ének pedig majdnem kizárólagosan epikai tárgyú. Hangszeres

zene akkor még csak mint kísérő zene szerepelt, azonban a feljegyzések aiind több és több hangszeres zenét is említenek. Hallunk »síposokról«, de más fúvós zenészek nevei is előfordulnak, mint »fistulatores, trum-batores, buccinatores«. A magyaroknál aránylag sók fúvós hangszerrel találkozunk, ami egyes tudósak szerint régi turáni faji jellegzetesség maradványa. A tárogatót, mint fúvós hangszert dalok előadására is használták. Az ebből a korból származó feljegyzések vonós hangsze-reket is- emlegetnek. Egy 1326-ból származó feljegyzés említi a »kob zost«, 1358-ból a »hegedűst«, 1427-ből pedig a »lantost«. A duda is na-gyon elterjedt hangszer volt, főleg Erdélyben. Kanász-, ,juhász- és ha-sonló táncokhoz csak dudát használtak, sőt sok hegen még ma is csak azt használnak. Különben a dudára vonatkozó .első feljegyzés még a XII. századból származik. Szent Gellért életrajza a dudát mint »symphonia. ZTngаrorum«-ot emíti. A dudásoknak nagy volta tekintélyük. A köz-mondás szerint »két dudás nem fér meg egy csárdában«. A hangszeres zenészek Felsőmagyarországról nemsokára kiszorították az énekes zené-szeket, akik Délmagyarországon inkább már, bohócszámba mentek. Ed-dig az ideig a magyar zene megehetősen mentes maradt az idegen be-hatásoktól. Az Európában nagy szerepet játszó német és o'>asz zene a magyar zene fejlődésére alig gyakorolt befolyást. Ebben az időben még az volta helyzet, hogy az ősi magyar dalokra és zenére az új hazában csak két külső tényező gyakorolt hatást, éspedig az egyházi zene és a szláv 'zene. Az egyházi zenének nagy és általános volta hatása. Meg kell jegyeznünk, hogy egyházi zene alatt itt csak a római katolikus és egyes hegeken a görög-keleti, azaz bizánci zenét értjük. A református egy-k.ázi zene csak később kezdett hatást gyakorolni. A magyar zene az egyházi zene hatását hatványozottabban érezte, mert nemcsak közvet-lenül, hanem közvetive is, az ittélő más népek zenéje révén is a beio-lyása alá került. A gregorián éneket vizsgáló tudományos kutatások ugyanis minden kétséget kizáróan igazolták,, hogy á gregorián ének ki-liti, főleg régi isid6 zenéből ered. A szintén kiliti eredetű magyar nép-zene tehát könnyen a hatása alá került. Ez a zene is főleg ének, nem pedig hangszeres zene és ez a zene is egyszólámú. Ez jel' emzi a régi ma-yar zenét is. Természetes, hogy a magyar zenére a szláv is hatást gya->,orolt, hisz az új hazában a magyarokat szláv népek vették körül. Meg kell említenünk hogy a szláv hatása magyar nép művészetére és nyel-vére még régibb eredetű és fennállott, még mielőtt a magyarok új hazá-jukba jöttek. (Munkácsy Bernát: A magyar-szláv ethnikai érintkezések kezdetei, Ethnographia 1897). "Az új hazában ez a hatás állandóvá és ter-z бszetesen kölcsönössé vá't. Bartók szerint (»Die Musik der Magyaren und . der benachtbarten Völker«) a mag_ yar befolyása környező népekre, főleg a szlávokra erősebb volt, mint azok befolyása a magyar zenére. Különösen a muraközi zenére vonatkozóan folytak viták, főleg Bár-tök és dr. Zsganec Dinkó között. A kérdés azonban még nem nyert vég-leges megoldást. Az egyházi és a szláv behatáson kívül csak a királyi udvarnál, fő-leg Mátyás király udvaránál voltak kivételesen más, külföldi befolyá-sok is. A királyi udvarnál német Minnásengerek és olasz mintára szer-vezett énekkarok és orgonaművészek is voltak. Abban az időben a zene egyEbként főleg »asztali zene« (Tafelmusik) vagy »tábori zene« volt. Az említetteken kívül előfordult még az egyes népszokásokkal kapcso-latos szertartásos zene is. A dallamok között a fö'dműveléssel kapcso-latosak voltak a legismertebbek és legelterjedtebbek.

A XVI. században megint majdnem kizárólagosan csak énekzenét `hallunk, éspedig »históriás énekeket«, »krbnikákat«, tehát főleg epikus tárgyú dalokat. Ezek a kгónikás énekek tulajdonképpen már műzeneá -szerzemények voltak, amelyeket az »énekszerző lantosok« szereztek. Еppen ezeknél a históriásénekeknél látszik, hogy a zene milyen könnyen töri át egy népen belül az osztályok válaszfalait. A históriás énekek többnyire nemesi költőktбl származtak, égis megtalálták az utat a nagyon messzi vidékekre is és lehatoltak mélyen, a nép legszélesebb ré-tegehez is. A feljegyzések több híres »énekszerző lantost« említenek. Tinódi pé'dául, a régi magyar epika legnagyobb formateremtője, már ki is nyomtatta dalait és művészete elismeréséül nemességet is kapott »Arte canendi historiarumque lingua Hungarica in Rhytmos eleganti -conpositione«). Dalai majd kétszáz éven át magyar népies zene főfor-rásai maradtak. Jбnevű énekszerző lantos volt Sztárai Mihály is, aki olasz egyetemről hozta zenei tudását. A leghíresebb lantos Bálint Greff-Bakfark volt. Majdnem egész Európát beutazta s nagy hírre tett szert. Elnevezték »Orpheusnak«. Lengyelországban} , példáu, ha azt akarták kifejezni, hogy valami nagyon- nehéz, majdnem lehetetlen, akkor úgy mondták, hogy az olyan; mint »Bakfark után lanton játszani». Ebből az időből már dalokra vonatkozó írásbeli emlékeink is van-nak. A feljegyzések nagyon kezdetlegesek és megbízhatatlanok. Lehet, hogy ezek a feljegyzések a dal amoknak csak a vázlatait . tartalmazzák (a kérdés ugyanis nincs még tisztázva). Az énekszerző lantosok már külföldi hatásokat is vittek be a magyar zenébe. Sokat utaztak, sokat tanultak külföldön, így nem csoda, ha műveikben külföldi hatásokra bukkanunk. Rajtuk át került a magyar zenébe német és olasz zenei ha-tás és később francia, mégpedig francia-tánc zenei befolyás. A XVIII. században a magyar zenészek egy nagy része teljesen Bécs hatása alá került. A XVI. és XVII. század más tekintetben is mélyreható változásokat hozott. A vátozások oly nagyok voltak, hogy most már külön kell be-szélni a magar népi zenéről :és külön a magyar műzenéről. A népzene az elhagyott és elnyomott köznépnél maradt meg. Kivételesen azonban egész váratlan helyeken is kezdtek népzenével foglalkozni. A katolikus egyház mindig rossz szemmel nézte a népi zene terjedését. Pázmány Péter »az undok virágénekek« ellen beszélt. A protestáns egyház kez-detben szintén e'lensége volta népdaloknak, később azonban kezdte a népénekek motívumait bevonni až egyházi énekekbe. A magyar pro testáns korál és az említett históriás énekek sokszor merítettek egymás készletéből. Nemcsak a templomokban, hanem az evangélikus kollé-giumokban is sokat foglalkoztak népzenével, úgy hogy a kollégiumoknak a népzene terjesztése körül elvitathatatlan érdemeik vannak. A műzene az akkori viszonyoknak megfelelően a feudális osztály zenéje lett. Magyarországon azonban akkoriban a feudális osztály nem volt egységes. A főnemesség teljesen a külföld felé fordult s amint már mondottuk, a XVIII. századtól kezdve zene tekintetében teljesen Béćs hatása alá került. A köznemesség azonban nemzeti maradt és nemzeti kultúrát, nemzeti művészetet akart művelni. Fordulat lott be a nagy néptömegek között is. A magyar nép sza-kított a nomád életmóddal és áttért a földművelésre, ami a népművé-szetre döntő befolyást gyakorolt. Mása népművészet a nomádoknál és más a földműveléssel foglalkozó népeknél. A földműves osztálynak is két rétege van. Az egyik réteg a falun marad,  és megőrzi apatriarchális szokásokat  és életet

és megőrzi a régi szokásokat, a régi dalokat. A másik réteg városba. megy, ott különféle hatások alá kerül, más kultúrát igyekszik fel-szívni. A mindjobban erősödő forgalom, a katonaság, a diákság, a fog lalkozás szerinti tömörülések, céhek, különböző némzetek egy terüle-ten való együttélése, stb., stb. nagy hatással volt a népművészetre. A n$pművészetben mind újabb és újabb idegen hatásokra bukkanunk. Azután jött a sok háború, a törökök térhódítása. A más népekkel való érintkezés emiatt mind gyakoribb és intenzívebb lesz. A török-arab zene erős nyomokat hagyott a törökökkel érintkező népek művészetében. A pogány törökókkel vívott háborúk az egyház befolyását is fokozták, ami a népzenére is kiterjedt. Mindez a népművészetre hígításként hatott. A zenei élet a városokban folytonosan fejlődött. Különféle zeneka-rok és énekkarok keletkeztek, ami már magában véve is fontos hatással volta zene ápolására és terjesztésére. Kü'_önösen fontossá vált az a tény, hogy a nyilvános zenélésben a cigányok dönti szerephez jutottak. A cigányoknak a zenélés lett a legfontosabb foglalkozásuk és ők a nepzene, de általában a zene terjesztésén kétségtelenül sokat fáradoztak. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy а сіgnоknаk — különösen a mi vidé-künkön — a népzene terjesztésében milyen nagy szerepük vot. Min-denütt a körülöttük élő népek zenéjét és a műzenét terjesztették. Hű-bérurak kastélyában kezdték, városokban folytatták, míg végül elér-keztek a falvakba is. Nagy az érdemük a népzene terjesztése terén, de sok kárt is okoztak a népzenének azzal, hogy bevezették a népzene elő-adásába az úgynevezett cigányos, kávéházi modorosságot: Túlságosan hosszúra elhúzódna a mondanivalóm, ha ennek a nagyon fontos és még mindig nagyon időszerű kérdésnek a bővebb taglalásába bocsátkoznék. Annyit mégis meg kell ál'_ apítani, hogy a cigányok mindenütt, ahol a népzene terjesztését folytatják, mindig csak a körülöttük élő népek zenéjét vagy műzenét játszanak. Saját zenéjüket csak nagyon ritkán és csak saját maguknak játsszák. A cigányok rendszeresen mások szóra-koztatására, iparszerűleg és többnyire zeneileg nem művelt közönség előtt játszanak. Úgy akartak na yobb sikert, elérni, több pénzt keresni, hogy a dalokat kicifrázták, vag!т eltorzították. Erről a cigányos kávé-házi előadási modorosságról sokat írtak már. Jellemző pé'_dául, hogy a cigányok néhány egyházi _énekből is csináltak csárdást. Mentségükre fel kell hoznom, hogy ez a modorossága városokban nagyobb méretű és károsabb, mint falun, tehát a főhiba a viszonyokban és a környezet ben rejlik, nem pedig magukban a cigányokban. Ez a kérdés különben még mindig nagyon időszerű, mert a modorosságról sem a cigányok, sem pedig mások nem szoktak még le. A kérdést tehát állandóan napi-renden kell tartani és ezt a szörnyű modorosságot vég'_egesen - ki kell küszöbölni a magyar népzene előadásánál. A régi paraszt-dalok mindinkább feledésbe merülnek s helyettük. újak keletkeznek, de ezek az újak már tele vannak idegen hatásokkal. Ezek az új hatások a magyar népzenében nyilvánvalóak. Itt az arab= török intervallumok kérdése, itt vannak más népzene-jellegzetességek nyomai, a különféle műzenei alkotások hatása, stb., stb. Mindezek a befolyások új elemeket hoztak be az új magyar népzenébe és népda lokba. Az új népzene és népdalok méllett egy egészen új dalfajta is ke letkezett, az úgynevezétt palotás zenének egyik főfajtája: a »nóta«. Ennek az új fajtának, a »nótának» is a cigányok a legszorgalmasabb terjesztői. A terjesztés majdnem kivétel nélkül hangsžeres játszással történik. A cigányok a nótákat sem igen énekelték, hanem csak ját

szották, pedig az igazi népdaloknál a da'_lam és a szöveg szorosan ёsz-szeka~pcsoládik, szoros egységet képez. A ćigányzenekarok mindenütt nagyon elszaporodtak és a cigánymuzsika nagyon általánossá vált. A cő gányzenekarok a Szatmári békekötés óta mindinkább az előtérbe ke-rülnek. Mára XVIII. században voltak legendás hírű cigányak, például a híres Barna Mihály, vagy a még híresebb Czinka Panna, akit Amati-hegedűjével oly nagy pompával temettek el. -А cigányzenekarok fény-korát Bihari János, Csermák. Antal: és Lavotta János bandái jelzik. . A XIX. század közepét a magyaг cigányzene aranykorának nevez-ték el. Ezt az elnevezést az az idő kétségtelenül meg is érdemli, leg-alább is ami a cigányos zene felületi terjeszkedését illeti. A mélységet illetőleg azonban már nem adhatunk ennek a kornak ilyen díszes jel-zőt. Ebben a korban mindenütt és mindig dalotak s a dalolás már a családi otthonokba is bevonult. Kezdik a »klavírozó nők«,. a magyar nó-tát játszani, de szintén szöveg nélkül és a -cigányt utánozva. Ezeket a nótákat például zongorán állandóan arpoggióval játszották, ami cimba-lomnál elengedhetetlen, mert ott egyszerre csak két húrt lehet meg-pengetni, de zongoránál helyte' en és szükségtelen modorosság. A nóták maguk műzenei alkotások, egyes szerzők műdalai, tehát nem tartoznak a népzenéhez. Kár, hogy annyira erőltették terjesztésüket az igazi nép-dalok rovására. Sulhóf cikkében szépen rámutatott, mily nagy tervsze-rűséggel ;és rosszindulattal igyekeztek a nagy néptömegek között ezeket a nótákat terjeszteni s az igazi, főleg pedig a régi népdalókat elfeled-tetni. Ez a törekvés sikerrel is járt. A magyar nép a műdalok közül igen sokat efogadott és nagyon soknak már nem is tudjuk a szerzőjét Mint nótaszerző már Egressy Béni is országos népszerűségre tett szert a mult század negyvenes éveiben. Utána a dalszerzők hosszú, mondhatnánk szakadatlan sora következik: Nyizsnyai Gusztav, Simonfy Kálmán, azután Szentirrriai- Elemér, végül pedig Zimay Lászlón át a XX. század híres nótaszerzői: Dankó, Dáczy, Serly, Lányi, Кacsáh, Frá ter, Balázs, stb. A nótakincs hamarosan elszakadt szerzőitől, szájról szájra járt, népdalként kezdett szerepelni és teljesen kiszorította az újabb magyar népdalt. A köznemesség és az őt utanzó városi középosz-tály nélkü'_özhetetlennek tartotta ezeket a nótákat. Mikor az első tö-rekvések jelentkeztek, amelyek az igazi népdalokat ismét érvényre akar-ták futtatni, akkor ez az osztály görcsösen ragaszkodott 'a nótákhoz, mégpedig a ' már em,'_ített cigányos, kávéházi modoros előadáshoz. »Ezek a nóták -- mondja Szabolcsi -- a cigánybanda végtelenül hajlékony, személyekhez és igényekhez alkalmazkodó, keletiesen ékes, melengető elringató előadásában és a rögtönzött feldíszítések és körülírások ábrán-dosan szabad, szeszélyes csillogásában csakhamar éetünk legfőbb ópiumává váltak«. Az igazi népdalra nézve már nagyon szomorú volt a he'_yzet, amikor egy újabb lehetőség merült fel, amely némi javulást hozott. Ez a lehetőség a polgárság térhódításával kedvezően hatott a népdalok fejlődésére és, a népdal meg a nóta kölcsönhatására. Gazdasági térhódításával a polgárság a zenei életben is területhez jutott. Ekkor már nemcsak a hűbérurak palotáiban volt zenei élet, ha-nem a zene nyilvános ápolására nyilvános színházak és hangversenyter-mek is keletkeztek, vagyis a zenei é' et kezdett demokratizálódni. A nyil-vános színházak és hangversenytermek előadásai elméletileg mindenki-nek szóltak, gyakorlatilag pedig azoknak, akik a belépőjegyet meg tud-ták fizetni. Ez bizonyos tekintetben a zenei élet demokratizálasát hozta magával. A polgárság mind nagyobb mértékben kezdett hatást gyako

rolni az előadásokra és az előadandó művekre. A nehéz és sokaknak nehezen érthető operák mellett mindenütt operettek is keletkeznek (ké-sőbb nagyon helytelen kinövéšekkel). Nálunk egy új könnyű zenedrámai forma keletkezett, amely a népzenére és annak fejlődésére erős hatást gyakorolt. A népszínművek hozzájárultak ugyanis a népdal újjászüle-téséhez, de sajnos; a már említett elrontott formában és előadásban. érdekes megemlíteni, hogy a magyar színpadon először két szerb népdal került így előadásra. Mátrai Gábor (azelőtt Rotkrepf) NCserni Gyurka« eímű népszínművében hallottunk először a színpadról népi dalokat, még-pedig két szerb népdalt. Magyar népdal.először a szabadkai zenede igaz-hatójának, Gaal Ferencnek »A telecskai notórius« című színművében ke-rült előadásra. Ezek a népszínművek később nagyon elterjedtek s raj-tuk keresztül_ nagyon sok népdal visszakerült a néphez és nagyon sok műdal népdallá vált. A népszínmű szerzők névsвΡra hosszú, tehát csak a legfontosabbakat említem: Dankó Pista, Egressy Béni, Simonffy K'mán, Szentfirmái Elemér, Szerdahelyi József, Thern Károly, Lányi Ernő és Zi-may László. A nepszínművet előadó művészek és művésznők között mint legismertebbet Blaha Lujzát emitem. A népszínművek hoztak ugyan némi javulást a népi zene terjésžtésІ terén, d.e nemsokára ide is beférkőzött az említett cigányos kávéházi előadásbe:i modorosság és a népszínműveknél -is zavarok keletkeztek a műdal és a népdal eihatárolásának kérdésében. A zavart fokozta az a vita, amely Liszt Ferenc könyve miatta magyar és a cigányzene körül keletkezett. Elhamarkodott és elhibázott elmelétek következek a »cgány hangsorról« és a » 'magyar hangsorról« . A technika gyors fejlődés-nek indult, s a nótákat most már fillérekért gyártják és terjesztik. A kereskede"em fejlődése már olcsó zenei tömegárut is juttatott a piacra. A grammofon, később a film és a rádió nagyon megfelelő eszkozökké válhattak volna a népművészet terjesztésére, sajnos azonban nem az igazi né-pdalokat, hanem inkább csak a nótákat vagy lég jobb esetben a külső hatásoktól már erősen felhigított üjabb népdalokat terjesztették. Nagyban. terjesztették a szalonzenét is, később pedig a jazz-t. Így a nagy mértćkben elterjedő zenélés ellenére az igazi magyar népdalokra rossz idők jártak. A XX. század eején az igazi magyar népdal mégis elérke-zett újjászületéséhez. A XX. század elején Bartók Béla és Kodály Zoltán hozzáláttak a rаagyar népdal problémájának rendezéséhez. Nagy tudással és hozzá-értéssel, igazi ügyszeretettel és buzgósággal kezdték összeírni és ta--nulmányozni a magyar népdai még fellelhető anyagát. Tudományosan nem is,lehet másként végezni a dogot. Össze kell szedni az anyagot, át kell tanulmányozni és így az anyagon, a példákon rámutatnia való hely-zetre. Ami ezen a téren. Bartók és Kodály előtt történt, az minden volt, csak nem igazi munka. Voltak már azelőtt is magyar népdal-gyűjtők, dae gyüjteményeikből a való helyzetet nem lehetett ` megállapítani. Pá-l5czi forváth Adám például, az első gyűjtő, csak azt írta čissze; amit v'e'etlenül tudott és ismert. Gyüjtem'nyében találunk népdalokat, mű italokat, más nemzetek dalait, sőt néhány saját szerzeményt is.- De rгΡmég azčknál akik csak népdalokat írtak össze, sem lehet megállapítani, mi-lyen népdalokról, melyik réteg dalairól van szó. Színi Károly például »nemesi népdalokról« adott ki gyűjteményt. A legjobb gyűjtemény a Bartalusz-féle, de még nála is hiányzik minden kritikai és tudományos szempont. Bartók és Kodály ezen a téren elsőként igazán alapos, tudo-iná.n.yos és tiszta képet mutató munkát végeztek. Azóta, főleg csak a

harminćas évek óta, mindenütt folynak népzenei kutatások. Magyar-országon is, de külföldön is jelennek meg tiszteletreméltó tudományos munkák erről a területről. A régi Népszövetségnek voltak olyan hiva-talos szervei, amelyek ezékkel a kérdésekkel programmszerűen fog'al-koztak. Most az Unesco kebelében még nagyobb munka folyik ezen a tó-ren és m. g szélesebbkörű nemzetközi segítséget nyujtanak az egyes or-szágokban folyó folklore-kutató munkának. Ezekben a szervekben is találunk jónevű, számottevő magyar tudósokat és kultúrmunkásokat. Az .alapvető munkát azonban, amint már mondottuk, Bartók és Kodály vé-gezték el. Ők voltak azok, akik példásan mutatták meg, hogy az igazi magyar népdalt a magyar parasztoknál kell keresni. Kimutatták, hogy ki számban találhatók még egészen régi dalok is, de a legtöbb népdal újabb keletű: Kimutatták, hogy a nóta műzenei termék, nincsenek meg benne az igazi népdal sajátosságai, de a magyar nép nagy tömegei —városiak és falusiak egyaránt --- a magukénak tekintik ezeket a nótákat és mint a вajátjukat művelik. Törekvésüket Szabolcst' röviden úgy jel-lemzi, hogy az a magyarság, visszatérése a főútra a zene terén, tudomá- . nyos útjokat pedig így ismerteti: »Mint valami elsüllyedt világrészt, vagy ismereten természeti_ tüneményt, felfedezték a népi muzsika legrégibb, legtisztább forrásait — bennük egy eddig nem is gyanított ősi euráziai. zenei örökséget -- és felismert: ,k a falu költészetében a magyar zenei fej= lődés egyetlen szerves alakját. Kettőjük műve a maga egészében még át-tekinthetetlen a történész számára, de annyi már bizonyos, hogy korsza-kos mérföldkő és a magyar zene eddigi történetének legmagasabbra törő . épülete«. A gyűjtések és tanulmányozások, főleg azonban Bartók és Kodály munkáiánák eredményeként meg lehet állapítani, hogy a nép köžött kö-rü'belül 200 egészen régi népdal él. Ez a száma melódia-vázlat száma; variánsokkal ezek a dalok természetesen ezernél is többre rúgnak. A dalok sorai izometrikusak, vagyis egyenlő ,számú szótagból állnak, rend-szerint nyolc szótagból. А, nyolc szótagból állá sor két; négyes alosztá'y-ból áll. Ez az úgynevezett »ősi nyolcas« a legrégibb magyar versfaj, amely úgy látszik, még a pusztai lovak száguldására emlékeztet. A da-lokat pentatonikus skálában tartják, m.gpedig félhang nélkül és in-kább moll természetű pentatonikus skálában. Ez igazolhatóan arról be- szél, hogy ezek a dalok abból az időből származnak, amikor a magyar nép még nem telepedett le mostani terü'etén. Ilyen fajtájú pentatoni-kus dalokat találunk a cseremiszeknél és a hozzájuk hasonló más né- peknél. A magyar pentatonikus skálában azonban előfordLxlnak több-számú átmeneti félhang-közök is (kínai elnevezés szerint »pien« nóták), ami azzal magyarázható, hogy a magyar nép akkoriban olyan népekkel volt körülvéve, amelyeknek népzenéje már ismerte a félhang-közöket. Ily mádon ezek bekerültek a magyar zenébe, illetőleg a magyar penta-tonikus skálába is. DallaгΡriszerkezetileg ezeknél a régi daloknál az e'ső és a negyedik dallamsor mindig kü'önbözik egymástól. Egyébként a dal-Iamszerkezet quintváltó az égyik vers melódiája quintben hozza a má-siknak az ismétlését. Ezek a régi dalok még. a dek' amatórikus stílusra emlékeztetnek, tehát, parlando rubato ritmusuk van. De van közöttük néhánу olyan is — főleg gyermek-dalok, regős dalok és siratódalok amelyeknél a skála még egyszerűbb, minta pentatonika és szerkezetük is primitívebb. Oscar Fleischer híres összehasonlító zenetudós szerint ezek a dalok egy még régébbi és szélesebb népi közösség maradványai. Fleischer szerint ezek mind közös . indogermán ősi dalok. Szabolcst'

-

-

Bence, aki a régi magyar dalokat tanulmányozta; és főleg a népvándor-lási elemet igyekezett megállapítani bennük.. (»1`épvándorlási elemek a magyar népzenében«), a régi dalok első részét mongol-török befolyás- nak és maradványnak tartja, a többieket pedig (amelyek Fleischer sze-rint közös дΡdogermán dalok) finn-ugor maradványnak, de indogermán ősi hatással. Az új magyar népdaloknál megmaradt az említett quintváltó szer-kezet és sokszor még jobban racionalizálódott. A dallamszerkezet képe igen gyakran A A5 A6 A. Az új magyar, népdaloknál az első és a negye-dik vers egyforma, pedig amint láttuk, a régieknél sohasem volt egy forma. Ez a visszatérő strófa-szerkezet európai befolyás, a francia chansonból ered és egész Európában elterjedt. Az új magyar népda'_ba is európai külhatás révén került be. Ilyen strófa-szerkezetet a nótáknál is látunk. Az új magyár népdalok legnagyobb része az úgynevézzett régi egyházi hangnemben van. Már kimutattuk, hogy ez nem csupán a »deákos« (tehát latin) kultúrájú réteg hatása, hanem hogy az egyházi zenének általános volta befolyása .és hogy nem csupán közvetlenül ha-tott a magyar népzenére, hanem közvetve is, a szomszédos nepek zené-jének befogása által. Az új népdaloknál a szótagok száma különböző (6-25) a ritmusuk pedig úgyszólván kivétel nélkül szigorú táncritmus, tempo giusto és pedig szinkopálva, punktírozva. Ez a úgynevezett bo-kázó ritmus, amelyet sokan — tévesen — magyar eredetűnek tartanak, igazoltan szláv eredetű, ukrán és lengyel táncokból származik. A bokázó ritmusnak ezt az eredetét Vámbért', a híres Azsia-kutató mutatta ki és Ambros, a régi idők legnagyobb zenetörténésze ily értelemben be-szél róla. A két igazi népdalfajta me'_lett, tehát a rrgL és; az új népdal mellett ott van a nóta, amelyről már ismételten mondtuk, hogy tulajdonképpen műzenei produktum. ÍJri zeneszerzők szerezték, cigánybandák játszot-ták és terjesztették, de a nép ezeket a nótákat befogadta és magáévá tette. Mondottuk már, hogy ezek a nóták inkább instrumentális zene voltak. A cigányok , csak játszották, de nem énekelték őket. Azt is mon-dottuk már, hogy strófa-szerkezetileg a nótáknál is az európai befolyású visszatérő konstrukciós forma volta szokásos. Egyébként ezeknek a nó-táknak a zenei jellemzőjéről nem sokat mondhatunk. Nagyon egysze-rűek. A szerzők rendszerint csak a da'_lamot írták meg, kíséret nélkül. Ehhez már nem volt zenei képességük, tehát a kíséretet az előadókra bízták. A nóta tehát műdal, improvizált kísérettel. Tartalmilag is na-gyon elmarad az igazi népdal mögött. A népdalokból mindig lüktető életkedv, reményt nyújtó optimizmus sugarzik, ezek a nóták pedig a bomlásnak induló feudális társadalom .és az ernyedő középosztály vajú-dását jeentik. A minden nehézség ellenére is reménykedő és egészséges optimizmust hirdető népi dalok helyett ezek a nóták reménytelen le-mondást tartalmaznak, életúntságról. beszélnek, hőseik sokszor »majd meghalnak«. Tartalmi oldalról nézve, magát a zenét figyelmen kívül hagyva, ez az, ami a nótáknál annyira helytelen, rossz és káros. Az igazi népdalokat is, a nótákat is osztályozták tartalmi szem-pontból is és ezek a kutatások szintén érdekes eredményekre vezettek. Ez azonban tulajdonképpen már nem a zenéhez tartozik tés túl messzire is vézetne, ha: erről bővebben beszélnénk. Csupán két népdal-fajtát aka-runk bemutatni, mert azoka magyar népzenében érdekes fejiodést mu-tattak. Először a munkadalokat említem. Régóta igyekeznek már tanul-mányozni a munka hatását a zenében. Megállapították ugyanis, hogy a

régi közös munka jobban folyt, ha munka közben daloltak és ha a. mun-kát visszatérđ, azonos mozdulatokkal és ritmikus énekkel kísérték. Az efajta ének tipikus példái azoka régi dalok, .amelyeket őrlés, evezés, szövés, fonás, teherhúzás alkalmával daloltak. Kar1 Bücher »Arbeit und Rhytmus« című művében_ ezt olyan alapvetőnek tartja, hogy a zene kez-detét ezzel hozza összefüggésbe. nrdekes dolog, hogy mind a régi, mind az új magyar népdalok között aránylag nagy számban vannak ilyen munkadalok. _ Megemlítem még a katonadalokat is amelyek rendszerint buzdító hatásúak, hőstettekre serkentenek.. A magyar katonadalok azonban (a Kossuth-dalokat kivéve) többnyire a szeretőről, a babáról, az anyáról, a testvérről szólnak és nagyrészt szomorúak. Nem, is csoda; ' hisz a magyar katonákat majdnem mindig idegen érdekekért és idegenbe vitték har-colni. A népfe'_szabadító harcokban keletkezett néhány magyar katona-dalban már érezni lehet, hogy a harcolók most már tudták, miért harcolnak. Az Igazi népdalok és a nóták közötti zenei kü? önbséget maga Bar-tók jellemezte. A nótákról .azt írja, hogy »annyi zenei közhelyet tartal-maznak, hogy értékben messze elmaradnak a szűkebb értelemben vett paraszt dallamok mögött. A magyar paraszt dalai ellenben klasszikus példái annak, miként lehet lehető legkisebb formában, hegszerényebb esz-közökkel valamilyen zenei gondolatot a maga frisseségében, arányosan, egyszóval a leheto legtökéletesebb módon kifejezni«. Bartók és Kodály nemcsak összeírták, ,áttanulmányozták és kiadták a magyar nép igazi dalait, hanem azokat megfelelő kísérttel .és átdol-gozásban mindenki számára hozzáférhetővé is tették. A népdalokat klasszikusan dolgozták fel s remélték, hogy ezentúl akár eredetiben, akár ily módon átdolgozva, mindenki csak az igazi magyar népdalokat fogja játszani. Ebben a törekvésükben nem értéк el céljukat. A nagy néptömegek még mindig inkább csak a nótát hallgatják és élvezik. A kávéházakban a zenekarok csak nótákat ,, játszanak, mégpedig a régi modorossággal. Számos közművelődési társzíság rendezményei alkalmá-val folkloreszámok alatt nótákat adat elő. A rádió is főleg nótákat su- gároz szét s a divatbajött kívánsághangversenyeken is csak nótákat éne-kelnek. Mi ennek az oka? Merném ' állítani, hogy nemcsak a mult bűne ez, hanem a jelené is, mert a nép nagy tömegei znég mindig nem ismerik az igazi népdalokat és nem is tudják, hogy a nótákon kívül más népdal is van a világon. Úgy vélem tehát, hogy minden magyar kultúrával fog-lalkozó intézménynek az lenne a kötelessége, hogy rendezmények alkal-mával ne nótákat vagy legalább ne kizárólagosan nótákat, hanem igazi népdalokat is adasson elő, hogy azokat a néppel megismertesse. A mohácsi vész idejéből Pominoczky Fülöptől, egy minorita szer-zetestől fennmaradt egy írásos emlék, amelyet talán a legrégibb magyar zenei írásos emléknek tekinthetünk. Ez az úgynevezett »Becskeréki nóta». Arról iszál, hogy az utat kereső úrnak a falusi »bátya« megmu-tatja melyik út vezet Becskerekére. Azt hiszem, most sem kell mást csinálni, minthogy a falusi hang utat mutasson az oly régen tévelygők-nek. Szólaltassuk meg végre a falu, a határ dalait. Jobb és több alkalom sohasem volt rá, mint most. A magyar nép nagy zenei tehetsége és ösztönös művészi érzéke meg fogja adni gyorsan a választ: a nóta mel-lett és helyett felzendülnek majd a nép igazi dalai.